Az Éjszakai Vonat Kalandja

Éjfél múlt, amikor Márk peronra lépett a kihalt vasútállomáson. A vonat, ami nem szerepelt a menetrendben, lassan begördült, és egy kívülről régi, rozsdás kocsi nyílt ki.

Márk kíváncsian szállt fel, de észrevette, hogy a bent lévő utasok mind maszkokat viselnek, és nem beszélnek.

Ahogy a vonat elindult, furcsa zajok kezdtek hallatszani: halk suttogás, zörejek és a sínek kattogása egy furcsa ritmust alkotott.

Márk megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de az utasok csak bámultak rá csendben.

Egyszer csak a vonat egy ismeretlen alagútba hajtott, ahol a fények kialudtak, és Márk egyedül maradt a sötétben.

Ezalatt a megállókon sem szállt fel vagy le senki, csak a zajok változtak, mintha a vonat egy másik világba lépett volna.

Márk nem tudta, hogy milyen útra került, és az idő sem volt világos: az órája megállt.

A vonat végül egy nyitott térre ért, ahol csak a hold világított, és a maszkos utasok egyszerre felálltak, majd egy láthatatlan parancsra eltűntek.

Márk egyedül maradt, a vonat pedig ismét elindult visszafelé a városba, ahol minden olyan volt, mint az induláskor.

Hazatérve Márk próbálta elmesélni az élményt, de senki sem hitt neki, és a vonat sem járt többet azon az éjszakán.

Azóta is gyakran gondol vissza arra az utazásra, amely egy álomhoz vagy rémálomhoz hasonlított—a történet megoldatlan maradt, az utazás titka pedig az idővel együtt homályosodik.